Télbúcsúztató farsang


Februárban a farsang a tél búcsúztatásának, a tavasz köszöntésének az ünnepe, amikor nem csak a gyerekek, de a felnőttek is szeretnek jelmezbe bújva játszani, szórakozni, és a jó időt előcsalogatni.


A farsang hangos mulatságait egy középkori hiedelem teremtette meg. A középkori emberek azt hitték, hogy a tél utolsó napjaiban a Nap elgyengül (hiszen a nappalok rövidebbek, az éjszakák hosszabbak) , és ártó szellemek, boszorkányok kelnek életre. A jelmezes felvonulás, a zajok, a boszorkánybábú égetése éppen ezen ártó lények elüldözését volt hivatott megvalósítani. Sok helyen tüzes kereket görgettek, nagy máglyákat raktak, mert úgy hitték a tűz ereje, segíti a Napot, hogy újra erőre kapjon. Eredetileg azért öltöztek jelmezbe, hogy elűzzék a halált, a rosszat és a hideget. A régi babonákat mára elfeledték az emberek, de a jelmezes felvonulások megmaradtak. Egyes helyeken a régi népszokásokat is őrzik.” Forrás: Néprajzi Lexikon

Magyarországon a farsangi időszak vízkereszttől (január 6.) a húsvét vasárnapot megelőző 40 napos böjt kezdetéig tart, azaz “húshagyó keddig”, vagy “hamvazószerdáig”. Számos városban ekkor rendezik meg a híres karneválokat (riói karnevál, velencei karnevál), Magyarországon pedig a farsang legnevezetesebb eseményét, a mohácsi busójárást.

A ruházat mindig sokat elárul rólunk, ami a farsangi jelmezek során aztán végképp árulkodó. Oda se neki, nyugodtan kimutatható a hétköznapok során is bennünk rejlő játékos kedv, főleg ha baráti társasággal szórakozunk. 🙂

Gyermekünknek, párunknak és magunknak is érdemes azonban olyan jelmezt készíteni (kevésbé ügyes kezűeknek kölcsönözni, venni), amely kényelmes és könnyedén lehet benne mozogni, játszani, táncolni.

Keresd meg a neked, nektek való farsangi programokat és érezzétek jól magatokat!
mohácsi busójárás
Útisúgó
Utazz itthon

Azért pár verset és mondókát is hoztam:

Pápai Ildikó: Tavaszköszöntő
Februárban, farsang felé
elkergetjük a telet,
bár szép volt a nagykarácsony,
fáztunk éppen eleget,
kérünk egy kis meleget!
Jelmezt öltünk, síppal-dobbal
lármázunk egy keveset,
hogy a hosszú, szürke álom
érjen véget, ha lehet,
s ne hozzon több hideget.
Így várjuk a langyos tavaszt
számláljuk a perceket,
reggel-este, napról-napra,
a kedvünk is kedvesebb,
ha az égbolt derűsebb.

Galambos Bernadett: Farsangi fánk
Szalagos a csuda fánk,
nekünk süti nagyanyánk.
Alig győzi, alig bírja,
minden lurkó elkapkodja.

Csuda jó az illata,
kerek szalag takarja.
Lekvárt rakjunk közepébe,
hadd kerüljön a bendőnkbe!

Mentovics Éva: Vígság legyen!
Farsang van most,
ne feledd el.
Maskarádat
fürgén vedd fel!
Szól a duda,
szedd a lábad,
perdülj, fordulj,
fürgén járjad!
Libbenjen a
pörgős szoknya,
a nadrág is
vígan ropja!
Dobbanjon a
bundás bakancs,
vígság legyen,
ez a parancs!

Elegünk van már a télből,
Hóból, fagyból, hideg szélből,
Jöttünk vígan maskarában,
Tél bosszantó maszkabálba.
Szóljon zene síppal,dobbal,
Fusson a tél vándorbottal!
Jöjjön tavasz hívó szóra,
Házunk előtt nyíljon rózsa!
Aki itt van, mind erre vár,
Kezdődjék már a karnevál!

Ha tetszett, oszd meg másokkal is!