Személyes határaink


Sajnos egyre többször tapasztalom, hogy már nem hagyatkozhatunk arra, hogy mindenki tudja, hogy mit illik és mit nem, hanem egyértelműen ki kell jelölnünk és meg is kell védenünk a személyes határainkat.

 

Természetes, hogy a határokat mindenki szereti feszegetni, és ez elengedhetetlen is a fejlődéshez, azt azonban mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy mikor és milyen módon lép ki a sokat emlegetett komfort zónájából. Tapasztalataim szerint nincs értelme bárkire is bármit ráerőltetni, mert egyrészt olykor pont az ellenkező hatást váltja ki, másrészt a változás csak akkor lesz hosszú távon is eredményes, ha az mindenkinek a saját elhatározásából született meg.

“Életünk számos zavara és konfliktusa a határok hiányával összefüggő problémákban gyökerezik. Egyértelmű határok híján az a veszély fenyeget, hogy elveszítjük szabadságunkat, hagyjuk, hogy mások irányítsanak minket, nem értékrendünk, hanem félelmeink, bűntudatunk vagy hiányérzetünk alapján hozunk döntéseket, vagy feladjuk a személyiségünket azért, hogy megtartsunk egy kapcsolatot. Ha tudjuk, hol húzódnak a határaink, világossá válik, hogy mi az, amiért felelősséggel tartozunk, és mi az, amiért nem, így hatékonyabban használhatjuk erőforrásainkat, és képesek leszünk arra, hogy jól működő és egészséges kapcsolatokat hozzunk létre” Dr. Cloud Henry és Dr. Townsend John – a határvonalak könyvsorozat szerzőpárosa

Másokhoz való viszonyulásom alapja a magánéletben és az üzleti életben is a tisztelet, a nyitott, rugalmas, elfogadó, együttműködő hozzáállás, de megint csak sajnos, ez sokszor nem kölcsönös. Sok ember teljesen figyelmen kívül hagyja a legelemibb társadalmi illemszabályokat, és még hírből sem ismeri a privát szféra fogalmát. Példának leírtam pár dolgot, amit mindenkinek érdemes átgondolnia:

Néhányan teljesen felesleges udvariasságnak tartják, hogy személyesen, telefonon, sms-ben, e-mailben, levélben is illik köszönni és bemutatkozni, lehetőleg teljes névvel.

A jó modor az élet minden területén nélkülözhetetlen, valahogy mégis egyre kevesebben használják a kérem, köszönöm szavakat, és végképp kiment a divatból elnézést, bocsánatot kérni.

Értem én, hogy mindenkinek a saját mondanivalója a fontos, mégis úgy illik, hogy beszélgetés közben nem vágunk a másik szavába, hanem türelmesen megvárjuk, amíg befejezi a mondatot, és utána reagálunk.

Nem túl bizalomgerjesztő számomra, ha vadidegen emberek rögtön úgy indítanak, mintha már ezer éve ismernénk egymást, és ha én nem rejtőzködöm, megadom a tiszteletet, és elismerem, ha tévedtem, akkor szerintem másnak sem eshet mindez a nehezére.

Személyesen és telefonon is érdemes visszavenni a hangerőből, mert a körülöttünk lévők nem mindegyike kíváncsi arra, amit mi épp nagy elánnal valakinek mondunk, és hangoskodásunk zavarhat is másokat.

Nemre és korra való tekintet nélkül egyre jobban terjed a tegeződés, ami számomra bensőségesebb kapcsolatot fejez ki. Mivel a tegezés indokolatlanul közvetlenkedő használata félreérthető, és egyesek vissza is élnek vele, ezért a magán és az üzleti életben is inkább a magázódást részesítem előnyben, legalábbis addig, amíg az illetőt közelebbről meg nem ismerem.

Bár munkám során (manikűr, pedikűr) folyamatosan testi kontaktusba kerülök másokkal, azt még sem viselem túl jól, ha valaki túlzott bizalmaskodásával megsérti az intim zónámat, azaz beszélgetés közben kéretlenül is könyöktávolságon belülre kerül.

Az utóbbi időben egyre többen teljesen természetesnek gondolják azt is, hogy kora reggel, késő este vagy munkaidőn kívül, mobilon, rendeléssel, időpont foglalással, vagy csak érdeklődéssel kapcsolatban sürgetően telefonálhatnak, vagy üzenhetnek. Ilyenkor néha megkérdezem, hogy szerintük miért írtam ki a honlapjaimra a nyitvatartási időt, és az se zavar, ha sértődés a válasz.

Sokaknak az se okoz gondot, és lelkiismeret furdalást sem, ha az adott szavukat megszegve nem tartják be a megállapodásokat, vagy az úgynevezett házirendeket, sokat késnek, esetleg egyáltalán nem érkeznek meg oda, ahová ígérték magukat, és erről előzetesen persze nem is tájékoztatnak. Sosem hagyom szó nélkül, amikor valaki a bizalmammal és az időmmel visszaél, és csak ritkán adok az illetőnek még egy lehetőséget.

Az internet használata során aktívan és passzívan számos személyes információ kerül ki rólunk. Ez viszont még senkit nem jogosít fel arra, hogy spam levelekkel és telefonokkal, ajánlatokkal rabolja az időnket, ráadásul még számon is kérjen vagy megsértődjön, ha a kéretlen megkeresésre nem reagálunk vagy nagyon röviden nemmel válaszolunk.

A közösségi oldalakon való viselkedés pedig egy külön cikket igényelne: Rendjén való, hogy a minket érdeklő témákban keresgetünk, „tetszikelünk” véleményezünk vagy érdeklődünk, ismerkedünk, a saját oldalunkon pedig megosztjuk mindazt, amit jónak látunk. Azt azonban sosem fogom megérteni, hogy miért gondolja bárki is természetesnek, hogy mások oldalát „teletrollkodhatja” vagy másokat az előzetes engedélye nélkül csoportokba tehet,… és még sorolhatnám a téves berögződéseket. Egyesek vitakultúrájának szintjéről pedig inkább nem is írok semmit.

Nem gondolom, hogy csak a digitális korszak tehet arról, hogy mások igényeit figyelmen kívül hagyva, rossz szokásokat felvéve kommunikálnak egyesek. Az okos eszközöket kellene megtanulni okosan használni, és közben nem elfelejteni, hogy az alapvető illemszabályokat se árt tiszteletben tartani.

Az üzleti életemre és háztartás vezetésemre is jellemző a multi-tasking, azaz a párhuzamos tevékenység, de a személyes kapcsolataimnál nagyon ügyelek arra, hogy a figyelmem ne legyen megosztott. Úgy gondolom, hogy jogosan várom el mástól is, hogy ha hozzá beszélek, akkor rám figyeljen, és ne nyomkodja közben a kedvenc kütyüjét.

„Ha megóvod a saját határaidat, és méltósággal, szeretettel, határozottan mondasz nemet, megtanítod az embereknek, hogyan kezeljék a határokat.” Doreen Virtue

Nem igazán érdekel, hogy a világ egyre jobban felgyorsul, és mindenki folyton siet, én továbbra is a saját tempómban, időbeosztásomban, a magam elképzelései szerint kívánom élni az életem.

Nagy a társadalmi nyomás és elvárás, ennek ellenére sem az üzleti szférában sem a magánéletben nem kívánok mindenki számára mindig (lehetőleg azonnal) elérhető lenni, és aki ezt nem veszi figyelembe, azzal semmi dolgom, nem pazarolom rá az energiámat.

Felszínes, semmitmondó, mellébeszélő vagy hamis információkra és emberekre, időpazarló tevékenységekre sincs semmi szükségem.

Számtalan olyan helyzet adódhat mindannyiunk életében, amikor valaki nem tudja, vagy csak önző módon nem veszi figyelembe, hogy hol húzódik a határ az empátia, a segítőkészség, a szolgálat és mások irányítása vagy kihasználása között. Kimerüléshez vezet, és személyes terünk, saját érdekeink, önbecsülésünk és belső elégedettségünk láthatja kárát, ha nem tanulunk meg nemet mondani az engedélyünk nélküli határátlépőknek.

„A változó világban mi magunk és viselkedésünk is akaratunktól függetlenül állandóan változik. Ha nem teszünk semmi olyat, amit másoknál látva elítélünk vagy magunkra nézve sértőnek tartunk, az illemszabályok aprólékos ismerete nélkül is megközelítőleg helyesen és szépen viselkedünk.” Tar Károly

Nem a szerencsének köszönhetem, hogy az életem nagyrészt harmóniában telik, hanem annak, hogy rendszeresen kijelölöm és óvom is az énhatáraimat. Nektek is javaslom!

Ha tetszett, oszd meg másokkal is!

Hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.