Segíts a Lélekpillangónak Te is!


A Lélekpillangó meséje és jótékonysági projektje Magyarország legsikeresebb, összefogáson alapuló kezdeményezése az emberi boldogságért. Csatlakozásoddal és szavazásoddal Te is sokat tehetsz az ügyért!


Nem csak a pillangók, hanem a mi számunkra is lehetséges az újjászületés a test-lélek-szellem szintjén! Fontos, hogy minél több emberhez jusson el az a tudás, ami szebbé teheti életünket, segítheti személyes fejlődésünket, növelheti belső ellenálló képességünket.

A Lélekpillangó Életműdíj legfontosabb célja az, hogy olyan hazai neves emberek munkásságára hívja fel a figyelmet az elismeréssel, akik arra tették fel az életüket, hogy minél több ember számára mutassanak utat, másfelől pedig az ő szellemi örökségüknek a gondozását, továbbadását, minél szélesebb körben való terjesztését hivatott támogatni a szellemi örökösök, alapítványok támogatása révén.

Hamvas Béla
(1897. március 23. – 1968. november 7.)
Író, filozófus, esztéta és könyvtáros

Hamvas Béla nem filozófus, nem kultúrtörténész, nem orientalista, nem műfordító, nem művészettörténész, nem szépíró, nem vallásalapító, nem próféta, nem guru, és még sok egyéb sem. Hamvas a határokat mindig átlépte. Ezek után ki volt Hamvas Béla? Normális ember, ahogyan magát meghatározta. Ajánlom figyelmedbe az ITT olvasható cikkem is.

Polcz Alaine
(1922. október 7. – 2007. szeptember 20.)
Pszichológus, írónő, a Magyar Hospice Alapítvány életre hívója

Leginkább az sejtheti, aki találkozott vele személyesen, betegként, haldoklóként, gyászolóként, magánemberként, vagy könyveit olvasva. Jó volt fizikai-szellemi jelenlétében lenni. Nagy tudású, karizmatikus, tiszta nő volt, akinek segítő tudását saját szenvedései hitelesítették. Életével tanította, hogy a boldogság elsősorban nem a külső körülményeken múlik.

Szepes Mária
(1908. december 14. – 2007. szeptember 3.)
Író, forgatókönyvíró, költő, színész, az ezotéria nagyasszonya

Ismertebb nevén Szepes Mária, íróként Orsi Mária, színészként Papír Magda. Legismertebb művei a Vörös Oroszlán és a Pöttyös Panni-sorozat. A spirituális áramlatok egyik meghatározó tanítójának és a század élő emlékezetének tartja a hazai ezoterikus irodalmi élet. Kilencéves kora óta írt, és még 99-ik évében is dolgozott, interjúkat adott. Számos elismerést és díjat kapott. A XX. század egyik legnagyobb spirituális tanítója. Ajánlom figyelmedbe az ITT olvasható cikkem is.

A Lélekpillangó tudáscsomagja 30 remek anyagot: filmet, elektronikus könyvet, hanganyagot tartalmaz, és ezzel az Életműdíj alapját is támogatjuk. Segítsd nem csak a saját, hanem mások életét is azokkal a belső értéket adó és nemesítő művekkel, melyek a Lélekpillangó csomagjában vannak. Nézd meg ITT, hogy milyen hasznos anyagokhoz juthatsz hozzá!

Segíts a Lélekpillangónak csatlakozásoddal, szavazásoddal, korteskedéseddel, vásárlásoddal! Támogasd, hogy minél többen szavazzanak a Lélekpillangó Életműdíj jelöltjeire, és minél több csomag vételárából kerülhessen pénz az Életműdíj alapjába.

Kapcsolódó cikkek:
Az Adakozó Fogadalma a Lélekpillangó erejével
A Lélekpillangó újra éledt!
Lélekpillangó


Ha tetszett, oszd meg másokkal is!