Karrier – érzéssel


A legtöbb ember az üzleti életben, tárgyalások során a termékekről, szolgáltatásról, árról, célokról, tervekről, elvégzendő feladatokról, elért eredményekről, statisztikákról,… beszél. Hol vannak az érzéseink, ha üzletről van szó?


Mivel emberek közt élünk, nagyon fontosak az emóciók, az érzelmek. Hiszem, hogy az üzleti életben, az üzleti tárgyalások során sincs ez másképp, a kommunikáció során az érzelmeinknek is előtérbe kell kerülnie.

Rendszeresen találkozom olyan emberekkel, akik maximálisan kompetensek a saját szakmájuk problémáinak megoldásában, de teljesen tanácstalanná és esetlenné válnak, ha az érzelmeiket, és szenvedélyüket kell kimutatni.

Persze a kontrollálatlan érzelemkitöréseknek semmi keresnivalójuk sincs egy üzleti tárgyalás során (ahogy a magánéletben sem), de kár idegenkedni az érzéseink nyilvánossá tételétől, vagy megpróbálni különböző, már szinte divattá vált, betanult praktikákkal eltakarni, manipulálni azt.

Minden tárgyalás során – ha nem is tudatosul mindig – közrejátszanak az emóciók is. Ha képesek vagyunk a saját érzelmeinket őszintén kimutatni, és mások érzelmeit is felismerjük, akkor igazi párbeszédre van lehetőség, és a kapcsolattartást is mesteri szinten művelhetjük. Nemcsak megfelelő mintával szolgálhatunk, hanem ember-ember kapcsolatainkban is nyer-nyer állapotot, azaz mindkét fél számára sikeres tárgyalást érhetünk el.

Az ügyfeleink, üzleti partnereink hús-vér, valóban őszinte emberekre vágynak, és nem egy érzelemmentes, vagy betanított érzelmeket mutató “géppel” akarnak tárgyalni.

,,S mert a jellem maga az ember, hasztalan iparkodunk eltitkolni azt: jellemét éppen olyan kevéssé rejtegetheti az ember, mint ahogy testi lényét nem tudja elrejteni semmiféle ködsapka. Ideig-óráig viselhetünk az életben álszakállt és álruhákat, de egy pillanatban lehull rólunk minden jelmez és megmutatkozik a valóság. Egy mozdulat, egy szó, egy cselekedet végül is elárulja igazi jellemünket: az álarcosbál csak alkalmi lehet. S a találkozás egy jellem valódi sajátságaival a legnagyobb emberi élmény, melyben részünk lehet.” Márai Sándor

A sikerességhez nem csak a szaktudás szükséges, hanem egy kis „plusz” is. Ez pedig nem más, mint saját személyiségünk.

Ha a termék, vagy szolgáltatás, amelyről a tárgyalás folyik, nem világmegváltó újdonság, és sok konkurens is van a piacon, akkor személyiségünk döntő jelentőségű lehet.

Mindannyian valamilyenek vagyunk: előrelátók, spontánok, számítók, erőszakosak vagy türelmesek. Így aztán világos, hogy egész életünk, és benne a szakmai sikerünk is attól függ, mennyire törekszünk személyiségünk fejlesztésére, önmagunk, és mások számára is vonzóbbá tételére.

Te mi gondolsz minderről?

Ha tetszett, oszd meg másokkal is!

2 hozzászólás:

  1. Földiné Csúcs Mária

    Véleményem szerint az emberek módfelett igénylik az odafigyelést. Viszont annyira el vannak szokva tőle, hogy ha megkapják alig – alig hiszik el.

    • Energildi

      Kedves Mária!

      Annál nagyobb a kellemes meglepetés, minél jobban nem számítanak rá.:-)