Belső ellenségeink


Nem könnyű megtalálni azt az ellenséget, amelyik a fejünkben van. Leküzdeni pedig még ennél is nehezebb, de mégis szükséges. Az elménk lehet barát, de ellenség, korlátozó tényező is, ezért fontos, hogy tudatosítsuk…

érzelmeink, gondolataink. Jim Rohn szerint öt fő belső ellenségre érdemes odafigyelnünk:

“Az első számú ellenség, amit le kell győzni, még mielőtt ő teper le bennünket, a közöny. „Hmhmm, hagyjuk, lássuk, mi lesz. Majd elleszek.” De a sodródással az a baj, hogy nem tudsz felsodródni a hegy tetejére.

A kettes számú ellenségünk a határozatlanság. A határozatlanság a lehetőség és a vállalkozó kedv tolvaja. Ellopja a jobb jövő esélyét. Erre az ellenségre karddal támadj.

A hármas számú belső ellenség a kétely. Persze, az egészséges kételkedés normális. Nem hihetsz el mindent. De azt sem hagyhatod, hogy a kétely felülkerekedjen rajtad. Sokan kételkednek a múltban, a jövőben, egymásban, a kormányban, a lehetőségekben és esélyekben. De ami a legrosszabb, kételkednek magukban. Mondom neked, a kétely tönkreteszi az életedet és minden esélyedet is a sikerre. Kifosztja mind a bankszámlád, mind a szíved. A kétely ellenség. Üldözd. Szabadulj meg tőle.

A négyes számú belső ellenség az aggodalmaskodás. Mindannyian aggódunk egy kicsit, de ne hagyd, hogy az aggodalmaskodás eluralkodjék rajtad. Inkább hagyd, hogy néha felriasszon, mert néha hasznos lehet. Ha New York City-ben lelépsz a járdáról, és egy taxi hajt feléd, akkor aggódj. De nem hagyhatod, hogy az aggodalmaskodás veszett kutya módjára rángasson, és sarokba szorítson. A teendő: te szorítsd sarokba őt. Bármi is akar elcsípni téged, el kell csípned. Bármi is taszigál, vissza kell szorítanod.

Az ötös számú belső ellenség a túlzott elővigyázatosság, az élet bátortalan megközelítése. A félénkség nem erény, hanem betegség. Ha szabadjára engeded, legyőz. A félénk embereket nem léptetik elő. Nem haladnak, nem nőnek, és nem lesznek erősek a piacon. A túlzott elővigyázatosságot kerülni kell.”

Jim Rohn

Minél jobban felszabadulunk a saját belső ellenségeink korlátozásai alól, annál jobban nyílunk meg új lehetőségek, új kapcsolatok számára, és könnyebb elérni kitűzött céljainkat. Szabadabb út vezet valódi Önmagunkhoz, megváltozik az életünk, és ez a változás megjelenik a környezetünkben is.

Ha tetszett, oszd meg másokkal is!