A ládikó


Egy tanár a diákjainak azt a feladatot adta fel, hogy vegyenek egy ládikót vagy dobozt, és az elkövetkező héten minden egyes személyért, aki bosszúságot okoz nekik, akiket nem szívlelnek, és akiknek nem tudnak…


megbocsátani, tegyenek be a ládikóba egy barackot, és tegyenek egy címkét is rá, az illető személy nevével. A diákoknak ezt a ládikót egy héten keresztül magukkal kellett cipelniük mindenhová, az otthonukba, az iskolába, az órákra, sőt, még éjszaka is, az ágyuk mellé.

Az elején még mindenkinek szórakoztatónak tűnt a feladat és buzgón gyűjtötték a barackokat, és írták a neveket, melyek gyerekkoruk óta az eszükbe ötlöttek. Ahogy múltak a napok, újabb és újabb neveket írtak a listára, olyan emberekét, akikkel naponta találkoztak, és úgy tűnt, megbocsáthatatlanul viselkedtek velük szemben…

A ládikó egyre súlyosabbá vált…

A hét elején beletett barackok kezdtek ragacsos masszává rothadni, elviselhetetlen bűzt árasztva és a rothadás gyorsan átterjedt a többi barackra is. Problémát okozott az is, hogy kötelesek voltak állandóan magukkal hordani a ládikót, és vigyázni kellett, nehogy otthagyják valahol. A ládikóra ugyanis rá volt írva a nevük, a címük, valamint a kísérlet témája. A karton doboz is kezdett szétbomlani, siralmas állapotba kerülni, nehezen cipelve súlyos terhét.

Mindannyian gyorsan, és világosan megértették a leckét, amit a tanár megpróbált elmagyarázni nekik a hét végén: A ládikónak a súlya csupán a magukkal cipelt spirituális nehézség súlyát képviseli, akkor, amikor gyűlöletet, irigységet, más személyek iránti megvetést cipelnek magukban.

Gyakran azt hisszük, hogy kegyelmet gyakorolunk másoknak megbocsátva. A valóság azonban az, hogy ez a legnagyobb szívesség, amit önmagunknak tehetünk!

“A gyűlölet energiája nem vezet sehová, de a megbocsátás energiája, amely a szeretetben testesül meg, jó útra terelheti az életedet.” Paulo Coelho

“Ha szeretsz, más szemmel nézel a világra; nagylelkű leszel, megbocsátó, jószívű, pedig korábban esetleg kemény és rideg voltál. Az emberek óhatatlanul is hasonlóan viszonyulnak majd hozzád, s hamarosan abban a szeretetteljes világban élsz, amit te magad teremtettél.” Anthony de Mello

A te ládikódban hány barack van… és mit szándékozol velük tenni?!

Ha tetszett, oszd meg másokkal is!