Évindítóként megállok egy kicsit, hogy megnézzem, hol is vagyok most pontosan, és merre is szeretnék tovább menni. Számomra a 2016. év olyan gyorsan eltelt, és oly sok mindent vitt és hozott, hogy bőven van mit átgondolnom.

Sokaknak nem volt könnyű a múlt esztendő, nekem sem. Lélegzetvételnyi önfeledt pillanatok mellett sokszor éreztem reménytelenséget, tehetetlenséget, erőtlenséget, és olyankor nagy volt a kísértés arra, hogy elmeneküljek.

Folyamatosan próbák, tesztek jöttek: vajon épp félelemből vagy szeretetből állok ki valami/valaki mellett egy-egy élethelyzetben.

Számos tanítás, lecke érkezett hozzám, szinte minden nap vizsgáztam, ami nem mindig tetszett, most mégis úgy érzem, hogy rendkívül értékes ajándékokat kaptam.

Például lassanként rájöttem, hogy valójában semmi elől nem lehet elmenekülni. Ideig-óráig megkönnyebbülést adhat a halogatás, ám ami felől nem döntök, amit nem oldok meg, az néha más formában, de újra és újra megjelenik az életemben.

Az illúziókhoz való ragaszkodás, az elmenekülés csupán elterelő hadművelet, és nagy pofonokat hoz. Megtapasztaltam, hogy maradni, szembenézni a valósággal, és helyt állni is nagyon fájdalmas tud lenni, hosszú távon mégis ez a felemelő, felszabadító. A 2016. évem ezért a felvállalásokról, a lezárásokról, az elengedésekről szólt, és mindezekből bőven maradt a 2017. évemre is.

Egészen jól haladok annak elsajátításában is, hogy a forrófejűségem, zabolátlanságom, időnkénti túlzott spontaneitásom, kritikus látásmódom, maximalizmusom, türelmetlenségem, … miként tudom kordában tartani, – nézőpontváltással, a gondolkodásom megváltoztatásával, a határaim (komfortzónám) kitágításával.

Kitartok amellett, hogy a társadalmunkat irányítani akaró ilyen-olyan intézmények, és a környezetem egyedeinek elvárásai helyett továbbra is csak azt vagyok hajlandó csinálni, amiben hiszek, amit szeretek, ami a szenvedélyem, ami a küldetésem. Akkor is nyereséges döntésnek könyvelem ezt el, ha néha elsőre úgy látszik, hogy épp veszteséget okoz.

Nagy divat a panaszkodás, az önsajnálat, a másra mutogatás, a vádaskodás, túl sok a kifogás. Egyre kaotikusabbá váló világunkban túl sok az álszenteskedő, aki valójában gyűlöletkeltő. Sok az olyan beszélő, aki azon kívül, hogy önös érdekét követve igyekszik félrevezetni, nem csinál semmit. Mások akkor is némák, amikor érzik, hogy szólniuk kellene. Sokan pedig csak nyüzsögnek, ahelyett, hogy célirányosan cselekednének. Számomra ez mind hiteltelen, ezért egyre kevésbé fogok lehetőséget, figyelmet, időt adni a hamis, manipulatív, valódi értéket nem képviselő kapcsolatoknak.

Nem tetszik a mai valóság, a magyarországi helyzet még annyira se. Nem gondolom úgy, hogy minden rendben, és azt sem, hogy jobban teljesít az országunk, amiben benne vagyunk mi is, mindannyian. Végtelenül elszomorító, máskor meg felháborító, hogy egyre többen vannak „bizonyos szint alatt”, sokféle értelemben.

Állítólag 2017 a lázadás, mások szerint pedig az újrakezdés éve lesz. Úgy legyen!

A félelmek, a régi minták, az előítéletek olyan blokkok, amelyek gátként állnak közénk. Én se mindig szeretek tömegesedni, közösséget vállalni, főleg nem akárkikkel, mégis fontos lenne kibújnunk a magunk alkotta csigaházunkból, és álarcok helyett nyitott szívvel-lélekkel egymás felé közelíteni.

Semmi sem magától értetődő, és mostanában egyre jobban semmi sem jár, csak úgy, alanyi jogon. Karácsonyra azt kívántam, hogy a csillogó felszín mögött sose vesszen el a lényeg. Kértem, hogy becsüljétek, értékeljétek mindazt, ami megadatott, mert sokan nem tölthetik a szeretteikkel az ünnepet, békében, szeretetben, melegben, étellel, itallal bőségben.

Illúzióim nincsenek a 2017. évet illetően, mégis jó lenne országos, nemcsak ünnepnapi, hanem mindennapi mozgalommá fejleszteni azt, hogy ha épp az szükséges, akkor lázadunk, kiállunk, megszólalunk, cselekszünk, – nemcsak önmagunkért, hanem másokért is.

Még akkor is, ha mindez figyelmet, energiát, időt, bátorságot, erőfeszítést, kreativitást igényel, és akkor is, ha attól félünk, hogy közben mi is hátrányt szenvedhetünk, meg is sérülhetünk.

Csak azt várhatjuk el másoktól, amit mi magunk is megtennénk másokért. Nem árt észben tartani, hogy a félrenézések, a közöny, a nem érint, a nem az én dolgom, a nem az én életem hozzáállás minket is bármikor utolérhet.

Minden nap lehetőségünk van arra, hogy újra kezdjük, és tudatosabb, felelősségteljesebb hozzáállással jobbá tegyük önmagunk, és mások életét is. Ha mindenki naponta csak öt perc figyelmet, gyertyányi fényt és meleget, egy szelet kenyeret adna önzetlenül a közvetlen környezetében másoknak, akkor hazánk sokkal jobb hellyé lenne mindenkinek. Nem érdemes, és nem is lehet másként, ha valóban élni akarunk, és nem csak túlélni. Szerintem még az Égiek is áldásukat adnák minderre.

Kívánom, hogy 2017 hozzon számotokra: egészséget, éles látást, jó hallást, értelmes szavakat és tetteket, emberséget, tisztaszívű szeretetet, hitet, reményt, őszinteséget, becsületességet, erőt, kitartást, áldást, békét, vidámságot, eredményes munkát, és bőséges támogatást a céljaitok elérésében!

Az újévi jókívánságok beteljesüléséhez szükséges a mihamarabbi kijózanodásunk, felébredésünk is. Tehát aki bújt, aki nem, mély levegő vétel, kifúj, az új év elkezdődött. Arra koncentráljatok, amit szeretnétek, és ne adjátok fel!

Hálásan köszönöm, hogy 2016-ban az útitársaim voltatok, és remélem, hogy 2017-ben is azok maradtok, további jó utazást kívánok.

Ha tetszett, oszd meg másokkal is!

Mi a véleményed? Írd meg!

RSS