Rád is szükség van!


Már most is súlyos következményei vannak annak, hogy az oktatás színvonala olyan, amilyen. Azt pedig még felsorolni is sok lenne, hogy az oktatáson kívül hány olyan ágazat van, amelyre nem jut…


elegendő figyelem, tisztelet, és anyagi megbecsülés. Mindannyiunkat érintenek ezek a problémák, és mindenkire szükség van a valódi változáshoz! Nem elég like-olni, írogatni, és lélekben együtt lenni, a kölcsönös szolidaritás jegyében tettekkel is szükséges jelezni, hogy nincsenek egyedül azok, akik hajlandóak érdemben cselekedni is. Többek között ezért is megyek 2016. február 13-án 11 órára Budapesten a Kossuth térre, ahová országos tüntetést szervez a pedagógusok sztrájkbizottsága, a köznevelés és a pedagógusok helyzetének javítását követelve. Számos ágazat szakszervezete és dolgozói csatlakoztak. A részleteket >ITT< olvashatod, és várunk téged is.

„Vannak, akik inkább a szívükre hallgatnak, és nem arra, amit mások diktálnak. Ritkán találkozni ilyen emberekkel, de ők azok, akik emlékeztetnek arra, hogy ha elindultál az utadon, ne tántorítsanak el a kétségek és gyötrelmek, hogy jó abban hinni, hogy nincs “nem tudom”, hogy nincs “úgyse sikerül” vagy “lehetetlen”. Ők emlékeztetnek minket arra, hogy jó elhinni, a lehetetlen nem létezik.” Sean Thompson

Ha tetszett, oszd meg másokkal is!