Sokan el sem tudják képzelni a napjukat csendben, folyton valamilyen háttérzajra vágynak, és szükségét érzik megszólalni mondanivaló nélkül is, csak mert számukra kínos a csend. Időnként azonban mindenkinek érdemes lenne elcsendesednie kicsit.

“A magányosan élő szerzetes remetéhez egyszer emberek jöttek. Megkérdezték tőle:
– Mire való, hogy életed nagy részét itt töltöd el csöndben és magányban?
A remete éppen azzal foglalatoskodott, hogy vizet mert egy ciszternából, az esővíz összegyűjtésére szolgáló mély kútból. Fölfigyelt a kérdésre, s munka közben odaszólt a látogatóknak:

– Nézzetek bele a ciszternába! Mit láttok?

Az emberek kíváncsian körülvették a szerzetest, és próbáltak beletekinteni a mély kútba:

– Nem látunk semmit – mondták kisvártatva.

A remete abbahagyta a vízmerítést, pár pillanatnyi csöndet tartott. A látogatók feszülten figyeltek rá, mozdulni sem mertek:

– Most nézzetek bele a kútba egyenként, csöndesen. Mit láttok?

A látogatók érdeklődéssel hajoltak egyenként a kút fölé, s felkiáltottak:

– Saját arcunkat látjuk a kútban!

– Bizony, amíg zavartam a vizet – mondta a remete -, nem láttatok semmit. De a csöndben, és a nyugalomban megismeritek önmagatokat.”

A látogatók megértették a remete tanítását.”
Erhart Kaestner

Bár nagy zenerajongó, és társaságkedvelő vagyok, és a beszélőkém is elég jól működik, szeretem a csendet, és szeretek hallgatni is. Nem csak akkor jó a csend, amikor egyedül vagyok, hanem társaságban is. Számomra nem kínos, mert a csendben sok minden kiderül. A csendben lehet gondolkodni, mélyre ásni. Ha pedig valakivel egymásra nézünk, a csend sokszor sokkal többet elmond, mint a szavak.

Aztán vannak helyzetek, amiket szavakkal ki se lehet fejezni, annyira megdöbbentő, annyira hihetetlen. A csendem mostanában egyre többször azt kérdezi, hogy vajon hogy jutottak el “emberek” arra a közönyös, vagy épp önző, embertelen szintre, ahol most vannak. Vagy van ennél még lejjebb is?

“Gyűjtjük az adatokat, dolgokat, embereket, ötleteket, “mélyenszántó tapasztalatokat”, anélkül, hogy megértenénk lényegüket… De néha eljönnek más idők is. Amikor megálljt parancsolunk magunknak. Nyugodtan elüldögélünk valahol. Elveszünk egymásra rakódott emlékeink halma alatt. Figyelünk, és meghalljuk, amint egy másik világ halk szellői susogni kezdenek.” James Carroll

Kövi Szabolcs – A csend országa

Szerintem itt az ideje megállnia kicsit – mindenkinek, és a külső zajokat kiszűrve, csendben elgondolkodni. Elsősorban önmagáról, hogy mit gondolt, mondott, tett, vagy nem mondott, nem tett, mivé lett, mindezzel mit okozott, mert ha ez így megy továbbra is, akkor nagyon hamar jön a vége, és azon senki sem fog nevetni.

“Mielőtt megszólalsz, gondold meg, szebb-e az, amit mondani akarsz, mint a csend, amit megszakítasz!” Seneca

Ha tetszett, oszd meg másokkal is!

Mi a véleményed? Írd meg!

RSS