Melyik az ember, és…


Néhány évvel ezelőtt már olvastam, de az egyre fokozódó totalitárius helyzetek miatt most nektek is a figyelmetekbe ajánlok egy tanulságos felnőttmesét. George Orwell, az Állatfarm című zseniális művét 1943-ban írta,…


a sztálini korszak politikai szatírájaként. A Tündérmese alcímet viselő műben Orwell mesébe ágyazva mutatja be, hogy hogyan épül fel egy diktatórikus hatalom, milyen eszközökkel irányít, és azt is, hogy milyen „szabadság” vár ránk, ha mindezt nem vesszük észre időben, és/vagy józan ész nélkül cselekszünk.

“Minden állat egyenlő, de egyes állatok egyenlőbbek a többinél”

Orwell regényéből 1954-ben animációs rajzfilmet készített John Halas (Halász János), világhírű magyar születésű rajzfilm rendező. A regénnyel (és néha sajnos a való élettel) ellentétben a rajzfilmben elnyerik méltó büntetésüket azok, akik úgy gondolják, hogy egyenlőbbek a többieknél. (Az 1999-ben készült amerikai filmváltozatról pedig inkább nem írok semmit.)

A könyvet megvásárolhatod >itt< illetve elolvashatod a Magyar Elektronikus Könyvtárban: http://mek.oszk.hu/00600/00620/00620.htm

Melyik az ember, és melyik a disznó? Néha nagyon ütött a regény jelenlegi helyzetünkkel való hasonlatossága, és pont ezért én még mindig bízom abban, hogy a mű utolsó mondata mégsem valósul(t) meg, és a filmes változat lesz az igaz. Csak rajtam, rajtad, rajtunk múlik!

Ha te is bízol ebben, akkor oszd meg a cikkem másokkal is!