A legtöbb hiedelmünk sokszor nem is a saját hiedelmünk, csupán átvettük őket a családunktól, és szűkebb-tágabb környezetünktől. Lehetséges, hogy valaha esetleg volt értelmük, céljuk, ma viszont már feleslegesek, és hátráltatóak is lehetnek.

Egy tanmesét hoztam példaként:

Kísérletező kedvű kutatók összezártak öt majmot egy ketrecben, aminek a közepére betettek egy létrát, a létra tetejére pedig egy fürt illatosan csábító banánt.

Minden alkalommal, amikor egy majom észreveszi, hogy micsoda finomság van csupán karnyújtásnyira tőle, és felmászik a létrára érte, a kutatók hideg vízzel locsolták meg a többi majmot.

A majmok elég hamar rájöttek, hogy nem ajánlatos felmászni a létrára. Azt a társukat, aki mégis próbálkozni akart, lerángatták és megverték, mivel nem igazán volt kedvükre a hideg víz.

Kis idő után az óriási kísértés ellenére sem vállalkozott egyik majom sem, hogy felmásszon a létrára, mert belenevelődött, hogy a többiek megverik.

Ekkor a kutatók az egyik majmot új majomra cserélték ki, akinek természetesen az volt az első dolga, hogy a létrára felmászva megszerezze a banánt. A többi majom azonnal nekitámadt, így az új majom bár nem értette, hogy miért tilos, de pár próbálkozás után elfogadta, hogy nem mászhat fel a létrára.

Amikor a kutatók egy újabb majmot kicseréltek, már az első új majom is beállt a többiek közé, hogy veréssel akadályozza meg az “újonc majom” létrára merészkedését.

Egy idő után a kutatók az összes régi, vizes tapasztalattal rendelkező majmot lecserélték. Bár a ketrecben maradt öt új majom sosem élte át a vizes zuhanyt, mégis mindegyik elfogadta, hogy a létrára valamiért nem szabad felmásznia, és a többiek is megverik érte.

Ha meg lehetett volna kérdezni tőlük, hogy miért is tilos a létrára mászni és elvenni a banánt, válaszként valószínűleg csak annyit kaptunk volna, hogy “Nem tudom, de ez itt így szokás”. Esetleg az “intelligensebbek” (szégyenükben, hogy nem tudják a valódi miértet) mindenféle kitalált ideológiákkal próbálták volna megmagyarázni az értelmetlen tilalmat.

Az a legmegdöbbentőbb, hogy emberként is sokszor ugyanígy viselkedünk. Megváltoztathatatlanként fogadunk el dolgokat, nem kérdezzük, hogy de mégis miért van ez vagy az úgy, csak ülünk a létra alatt. Ha pedig valaki mégis próbálkozna a banánt elérni, azt leverjük, mint vak a poharat.

A hiedelmek, és a bennük rejtőző félelmek, mint megkérdőjelezhetetlen parancsok, megmondják, hogy mit tehetünk, és mit nem. Befolyásolják mindennapi életünket, gátlásokat alakítanak ki, majd önbeteljesítő jóslattá válnak – ha hagyjuk!

Te felteszed a kérdéseket? Vagy ülsz a létra alatt, és püfölsz másokat?

Én inkább a banánt eszem, és szívesen megosztom másokkal is – a kérdéseimet is.

Ha tetszett, oszd meg másokkal is!

Mi a véleményed? Írd meg!

RSS