Nem tehetem meg, hogy nem veszek tudomást mindarról az ellenségeskedésről, ami szép hazánkban és a világban történik, de van az a pont, amikor testem-lelkem épségéért muszáj kivonnom magam ebből az ördögi körből. A megbékélés által pedig…

csodás erőforrásra leltem. Természetesen továbbra sem adom fel mindazt, amiben hiszek, és amire hatással lehetek, de kibékültem azzal a ténnyel, hogy a megváltoztathatatlan dolgok, és emberek olyanok, amilyenek. Szepes Mária csodásan leírja azt a hálás állapotot, amelyre ráleltem:

„Békét kötni mindennel és mindenkivel, aki más, mint amit jónak, szépnek tartok, s csak önmaga tud lenni. Elfogadni külön kozmoszának törvényeit, ha az enyémtől eltérnek.
Megbocsátani idegen, rossz ízeket, helyükre tenni téves jelképeket. Megérteni titkos nyelvüket, a hebegőt, a dadogót, a szitkozódó, mérget fröccsentő csúfat is.

Felismerni e tintahal – felhő mögött a zokogó, magányos kárhozottat, aki adni, kérni nem képes. Számláján csak bevétel – rovatot vezet. Tenni, áldozni sohasem szeret, nem ismer egyebet, csak a nihilt, koporsót ácsol, sírgödröt ás.

Elviselni a botor jajszavát, aki maga keresi búját, baját, visszaüt, támad, s vádol, hogy ütik, sült galambra lesve tétlenkedik. Nyavalyáinak utána jár, a figyelmeztetésért halálmadárt kiált. Nem tudja másképp. Semmiféle vád, ítélet csontalkatát nem szabja át.

Bölcs az, aki megbocsát. Ilyen a világ! Ennyi az ember, s ennyi vagyok magam is. Nem több és nem kevesebb. Néha megostromlom a lehetetlent, Sziszifuszként hegyre hordom terheimet, azután visszahullok talajt vesztve megint. De magamnak is megbocsájtok, ami nehezebb, mint átugrani saját, földre vetült árnyékunkat.

E biblikus varázslat mégis megtörténik időnként, pedig nem idézi hit. A csoda villáma váratlan mindig, eltünteti, ami valónak tűnik, s megmutatja, ami a mulandóban is igaz, mert soha el nem múlik.”

Ha tetszett, oszd meg másokkal is!

Mi a véleményed? Írd meg!

RSS