Hagyni kell…


“…életem alatt megtanultam, hogy az embereket hagyni kell a maguk módján élni. Hiábavaló és téves erőlködés őket kierőszakolni abból, amit tapasztalniok kell, mert akkor megkeresik maguknak másutt ugyanazt a helyzetet…

Nem mondom, sok önuralom kell hozzá, tehetetlenül nézni, mint rohan valaki a vesztébe saját akaratából, minden figyelmeztetés ellenére…de idővel belejön az ember.” Szepes Mária

“Melléállsz valakinek, olyat teszel meg, amire ő képtelen lenne. De amint otthagyod, újra visszaesik oda, ahonnan indult, mert nem tanult abból, hogy te végezted el az ő feladatát.” Gaál Viktor

“Haszontalan azzal próbálkoznod, hogy olyanokon segíts, akik nem akarnak önmagukon segíteni.” Dale Carnegie

“Fontos, hogy tudjunk cselekedni. Ám van egy másik, legalább ennyire fontos mesterség: az, hogy a dolgokat békén tudjuk hagyni.” L. Yutang

“Nem ragaszkodom görcsösen semmihez. Megértettem, hogy ha minden tőlem telhetőt megtettem egy emberért, egy kapcsolatért, …, akkor képesnek kell lennem egyet hátralépni, és útjára engedni a dolgot. Bízni abban, hogy az fog kisülni belőle, ami leginkább a fejlődésemet, a javamat szolgálja. Még akkor is, ha ez néha fájdalmas.” Jake Gyllenhaal

Ha tetszett, oszd meg másokkal is!

Hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

2 hozzászólás:

  1. Csóka Sándor

    Nagyon igaz mondások és ha nem tanulunk belőle
    nagyon sok sok “haragost” gyűjthetünk be…
    üdv Sándor

    • Energildi

      Kedves Sándor!

      Való igaz, nincs szükség rá, hogy haragosokat gyűjtsünk, és nem visz előrébb az értékes energia pocsékolása sem. 🙂
      Katikával ti is megtapasztalhattátok már mindezt.
      További sok sikert kívánok Nektek!