Bele kell-e egyezni?


Kicsit Popper Péterre emlékezve is, és mert egyre aktuálisabb is sajnos: “Az élet kikényszeríti, hogy az ember játszmákat játsszon. A kérdés csak az, hogy amit az élet kikényszerít, abba mindig bele kell-e egyezni?


Az élet a háborúkat is kikényszeríti. Az élet a népek és a vallások közötti ellentétet is kikényszeríti. Most még sorolhatnám, hogy mi mindent kényszerít ki az élet: pusztító indulatokat, gonosz cselekedeteket. Mindenre igent kell mondani? Attól, hogy a világ gonosz és züllött, nekünk is gonosznak és züllöttnek kell lennünk? Vagy inkább vállalni kell az ellenállás kockázatát, ami néha az ember egzisztenciájába, sőt az életébe kerülhet? Tudom, hogy ezt senkitől sem lehet megkövetelni, legfeljebb az ember követelheti meg önmagától. De azért nem kell a gyávaságot dicsőséggé emelni!”

„Az ember egész életvezetése azon múlik, önmaga mer-e lenni, még akkor is, ha szembekerül a közhangulattal és a tekintélyekkel, vagy behódol ezeknek a konformista nyomásoknak. Ha nem hódol be, annak van egy komoly rizikója, ugyanis ezt sem a társadalom, sem a tekintélyek nem szeretik. A terrornak, a diktatúrának és a globalizált társadalomnak ugyanaz az emberideálja, nincs semmi különbség. A diktatúra azokat szereti, akiket jelszavakkal, hamis mítoszokkal, propagandával lehet irányítani. A globalizált társadalom üzleti érdekből ugyanezt preferálja: embereket, akiket propagandával, reklámmal, hamis orientációval tömegesen lehet mozgatni. Mindkét társadalmi berendezkedés irtózik az önállóan gondolkodó, önmagukhoz hű egyéniségektől, akik ennek a kollektív irányításnak nem hajlandók alávetni magukat.”

„Az életben vannak olyan helyzetek, amelyeket csak bizonyos keménységgel lehet elintézni. Sokszor attól való félelmünkben, hogy kicsit kemények leszünk, és ezzel fájdalmat okozunk, elodázzuk a döntést, és ezzel olyan súlyosabb helyzetet növelünk fel, amelyet már valóban csak kegyetlenül lehet megoldani. Elhalasztjuk a kisebb feszültségek vállalását, addig, amíg elkerülhetetlen lesz egy sokkal nagyobb feszültség kényszerű átélése.”

„Nem tehetünk eleget mindenki elvárásának, nem szolgálhatjuk ki mindenki igényeit. Az emberek annyira sokfélék, és olyan sokfélét és ellentéteset követelnek tőlünk, hogy szét kellene szakítanunk magunkat a megsemmisülésig, ha mindennek meg akarnánk felelni. Nem lehetünk jók mindenki szemében (…). Ez nem lehet magatartásunk mértéke. Szelektálnunk és választanunk kell az elvárások között. Ennek mértéke saját meggyőződésünk, lelkiismeretünk. Ezért adott esetben tudnunk kell nemet mondani. Csak a jellemtelen, konformista embernek nincsenek ellenségei.”

„Mert hiszen az emberre mi van rábízva? Saját maga. A saját élete. Joga van magát megvédeni. És fel is kell építenie a saját belső védelmi rendszerét, mert a külvilágtól ezt a legtöbb esetben hiába várja.”

„Megtettem mindent, amit megtehettem?” Ennyi az ember erkölcsi kötelessége. Ne hagyjon maradékot, ne kövesse el a „jóra való restség” vétkét. A „Mi lett volna ha…?” gyötrő kérdése akkor kínozza az embert, ha érzi a kihagyott lehetőségeket, mindazt, amit elmulasztott, hogy dolgait rendbe tegye, a világgal, az emberekkel, önmagával. Ha nincsenek maradékok, önvád sincsen. Egyetlen embertől sem követelhető több, mint amennyit adni, tenni tud.”

Bár már jó ideje nincs velünk a földi életben Popper Péter, mégis tanít minden nap, és én továbbra is hallgatok rá.

Ha tetszett, oszd meg másokkal is!

Hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.