Amikor ma éjfélt üt az óra


Még néhány óra, és véget ér a 2017. év. Visszatekintve úgy érzem, hogy nagyon eseménydús évet zárhatok, melyben a sok várt és váratlan változás, nehézség mellett azért számtalan örömteli élményben is részem volt.


Sokat tanultam magamról, újra okultam az emberekről, fejlődtem a munkámban, és továbbérlelődtem a magánéletemben is, ahogy azt Kahlil Gibran írja: „Csendet tanultam a beszédesektől, toleranciát a türelmetlenektől, kedvességet a durváktól.”

Lent és fent, sötétség és fény váltották egymást, bőven voltak reményvesztett érzések, kilátástalannak tűnő helyzetek, de sikerült újra és újra erőt gyűjtenem, meggyászoltam, megemésztettem a történteket, aztán lezártam és továbbléptem. Egyre embertelenebbé váló világunkban még jobban becsülöm az emberséget, és hálásan köszönöm ezúton is a bizalmat, a segítő szavakat és az önzetlen kezeket.

Áldás, ajándék számomra, hogy én is sokat tehettem, örömöt okozhattam a munkámmal és a magánéletemben egyaránt. Cserébe csodás, felemelő, megható pillanatokat kaptam emberektől, állatoktól, természettől, amiket biztosan megőrzök emlékezetemben.

Az Óévet búcsúztatva, és az Újévre gondolva azt kívánom, hogy legyen egészségetek, erőtök, hitetek és bátorságotok a naponkénti megújulásra. Fogadalmak, ígéretek helyett inkább összegezzetek, és vonjátok le a tanulságot a jó és rossz döntéseitekből, a sikereitekből és a kudarcaitokból.

2018-ban is számtalan feladat, kihívás vár mindenkire: Merjetek változtatni, álmodni, tervezni, majd minden nap tenni is érte. Ne felejtsétek el, hogy tiszta szívvel, józan ésszel, őszinteséggel, felelősséggel, türelemmel, kitartással, odafigyeléssel, sok-sok apró, de tudatos lépéssel, jó szándékú tenni akarással nemcsak a saját, de mások életét is jobbá tehetjük – ha igazán akarjuk.

Gondoljátok át: Ha kritizálás helyett kiegészítjük egymás hiányosságait, harag és gyűlölködés helyett megértéssel fordulunk egymás felé, csodavárás helyett magunk cselekszünk, és lemondó megalkuvás helyett valódi értékeket hozzunk létre, akkor minden nap lehetőségünk lesz rá, hogy értelmet és örömet adjunk egymás életének.

„Te Új Világ, jóra törekvő, bár te lennél az a rég várt, békét hozó, csodás esztendő, mely az Idők méhében érik talán már évmilliók óta…” Várnai Zseni

Kívánom, hogy amikor ma éjfélt üt az óra, adja meg az esélyt mindenki számára egy egészséges, alkotó munkával és pihenéssel teli, áldott, jól létben, békességben, örömökben és sikerekben gazdag új évre.

Ha tetszett, oszd meg másokkal is!