A napokban eszembe jutott egy régi írás: Egy ifjú hazavezető útja egy erdőn vitt keresztül. Az erdő mentén elterülő hegy egyik magas sziklafala visszhangként küldött vissza minden zajt, ami az erdőben keletkezett.


Az ifjú a visszhangról nem tudott, ezért amikor a száraz faleveleken lépkedett, a fák közül jövő zaj megrémítette. Megállt és hallgatózott. Csend lett, ezért újra elindult. Ekkor ismét léptek zaját hallotta kiszűrődni a fák közül, ezért sietni kezdett, de mindhiába, mert az őt követő léptek zaja is gyorsult. Megállt és a zaj irányába fordult.

– Ki vagy? – kérdezte. – Ki vagy? – kérdezte vissza az ismeretlen.
– Lépj elő! – kiáltotta dühösen az ifjú. – Lépj elő! – förmedt vissza egy hang.
– Te gyáva! – folytatta a legény. – Te gyáva! – jött a válasz.
Ekkorra már az ifjú tele volt félelemmel és gyűlölettel.
Reszketve üvöltötte: – Gyűlöllek! – Gyűlöllek! – üvöltötte vissza az ismeretlen.

A végletekig megrémülve, barátunk futásnak eredt és hazáig meg sem állt. Otthon elmesélte édesanyjának, hogy mi történt vele. Az elmosolyodott, és így szólt: Menj vissza fiam és tégy úgy, ahogy én mondom neked!

Az ifjú meghallgatta a tanácsokat és visszatért az erdőbe. Odaérve bekiabált a fák közé:
– Én a barátod vagyok! – Én a barátod vagyok! – válaszolta a hang.
– ÉN SZERETLEK! – folytatta barátunk. – ÉN SZERETLEK! – jött a válasz.

Soha ne feledkezzünk meg arról, hogy a válasz esetleg azért olyan, amilyen, mert a mi indító megszólalásunk ezt váltotta ki! Az, hogy sérelmeink és szenvedéseink okai a külvilágban vannak, minden esetben csak látszat. Az igazi okok bennünk, a tulajdonságainkban vannak, és ha azt akarjuk, hogy sorsunk és a külvilág viszonya hozzánk megváltozzanak, akkor nekünk magunknak kell megváltoznunk.

Életünk tele van visszhangos helyzetekkel!

“Ne csodálkozz rajta, ha az emberekből diszharmonikus reflexek áradnak feléd! Mert az csak a te kiárasztott érzéseid visszaverődése lehet. Ugyanolyan törvényszerű jelenség ez, mint a visszhang. Az is az általad elkiáltott szöveget ismétli ijesztő, esetleg sértő élességgel. A napfény a legzordabb szikláról is ragyogást ver vissza, s a havas hegycsúcsot vagy karmos jégcsapot egyképpen tündöklő ékszerré avatja.” Szepes Mária

 

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

1 hozzászólás ehhez: “A visszhang”

  1. Erdei Zita szerint:

    Sokszor nehéz ezt az elvet megérteni, elfogadni. Nagyon jó ez a történet, mert szemléletesen ébreszt rá a lényegére!

Mi a véleményed? Írd meg!

RSS