
Élt egyszer egy bölcs ember, akit nagyon szerettek a hazájában az emberek. Az ország gonosz hercege azonban gyűlölte, mert bizony ellenben a bölccsel, ő nem tudhatta magáénak népe szeretetét. Ezért aztán szüntelenül azon fáradozott, …

Élt egyszer egy bölcs ember, akit nagyon szerettek a hazájában az emberek. Az ország gonosz hercege azonban gyűlölte, mert bizony ellenben a bölccsel, ő nem tudhatta magáénak népe szeretetét. Ezért aztán szüntelenül azon fáradozott, …

“Ha valaki mindig is pöttyös bögrét akart, erre vágyott, de nincsen a közelben egy bögre sem, az ember hajlamos inni a kristálypohárból is. Azután, ahogy telik az idő, egyre jobban zavarja, hogy kristálypohárból kell innia, így elkezdi …

“A Vonzásfaktor álláspontja szerint nem szabad a szükség, a ragaszkodás vagy a függőség érzéseivel viseltetned a pénz iránt, hiszen ekkor a szükség, a ragaszkodás és a függőség érzéseit sugárzod ki magadból, s ez az egyensúly felborulásához vezet.

A nagy sikerre való tekintettel szeptember végéig éjszaka is látogatható újra a Budapesti Vidámpark. Júliusban és augusztusban pénteken és szombaton, szeptembertől pedig szombaton hajnali fél 2-ig te is felfedezheted.

A mikroalgák egészségmegőrző és javító tulajdonságainak se szeri, se száma, nincs egyetlen ember sem, aki ne profitálna a fogyasztásából. “A mikroalgák a legzseniálisabb teremtmények, melyeket a biológia e Földön létrehozott. Ahol algák vannak, ott élet is van.”

A hagyományos kínai orvoslásnak már régóta része a „szervóra”. Ennek az elméletnek az alapja, hogy az emberi szervek meghatározott időrendben, egy biológiai apály-dagály szerint működnek és pihennek.

“Bármilyen elképzelhetetlennek tűnik is, tovább lehet lépni, és idővel a gyász… egyre kevésbé fáj. Talán soha nem múlik el teljesen, de egy bizonyos idő elteltével már nem olyan megsemmisítő.”

“Van egy nagy, mégis egészen hétköznapi titok. Mindenkinek része van benne, mindenki ismeri, de csak kevesen gondolnak rá. A legtöbb ember tudomásul veszi, csöppet sem csodálkozik rajta. Ez a titok az idő.”

Képzeld el, hogy egy hatalmas színház színi igazgatója vagy és éppen egy olyan darabon dolgozol, aminek Te vagy az írója, rendezője és főszereplője is egyben. Sőt, még a szereplő válogató szereposztó is Te vagy és kedvedre…

A valódi egészség több annál, hogy nem vagyunk betegek. Az egészség elevenség, energia, életöröm. Nemcsak a betegségnek, hanem az egészségnek is különböző fokozatai vannak. Az egészségnek csupán az első fokozata az, ha …

Kívánok neked mindent, ami csak jó – kiváltképp az újrakezdés képességét. Tanulj a szomorúságból és a hibákból! Aztán indulj tovább! És mindenekelőtt kívánok neked bátorságot! Ez a bölcsője minden másnak!

A világegyetem dinamikus változásokkal működik… az energia különféle formákban adódik át a világegyetemben. Készségünk, hogy továbbadjuk azt, amit keresünk, fenntartja életünkben a világegyetem bőségének folyamát.

Tudtad, hogy a csók világnapja (National Kissing Day) július 6-án van? A csók olyan “világnyelv”, amelyet mindenütt értenek, ráadásul nem csak boldoggá tesz és egészséges, de testszépítő kúrának sem utolsó. Te csókolóztál már ma?

“Amennyiben egyszer megvalósul annak lehetősége, hogy az emberek termékeket ajánljanak és tanácsaik alapján mások termékeket vásároljanak meg, az bizonyára az évezred üzlete lesz.” Mark Zuckerberg Webstar Social Network Shopping® Próbáld ki!

Válaszd az egészséget és a vitalitást mindennap! Imune, Kineto, Genio, méregtelenítés, immunerősítés, tápanyagpótlás, vitalitás, sejtvédelem, fizikai és szellemi energia, alga termékekkel, MOST kedvezménnyel, a készlet erejéig.

A tibeti “nagy” Buddha (Dharmachakra) napokat hívják 10 milliószoros napoknak. Különleges a teremtő hatásuk, ne feledd: bármire is fókuszálsz (gondolatok, érzések, szavak, cselekedetek), az 10 milliószoros erővel hat.
akció alga alga akció alga kapszula energia fizikai energia Genio Green Gold Imune idézet idézetek immunerősítés Imune Imune akció imune alga kapszula Imune kapszula Kineto Kineto akció könyvajánló Lunar mikroalga mikroalga akció Mint Márai Sándor méregtelenítés Müller Péter online személyi edző Osho Paulo Coelho programajánló Pur sejtvédelem Solar szellemi energia szeretet tanmese tápanyagpótlás videó Viewty Viewty Caps Viewty LC Webstar Wellstar WellStar akció zenés videó önismeret
WP Cumulus Flash tag cloud by Roy Tanck and Luke Morton requires Flash Player 9 or better.