
Április 1-e a tréfák és bolondozások napja, ezért is nevezik bolondok napjának. Ezen a napon megpróbálják beugratni egymást az emberek. Téged is megtréfáltak már? Pár ötlet, hogy ne maradj adós.

Április 1-e a tréfák és bolondozások napja, ezért is nevezik bolondok napjának. Ezen a napon megpróbálják beugratni egymást az emberek. Téged is megtréfáltak már? Pár ötlet, hogy ne maradj adós.

Egy leány panaszkodott az édesapjának, hogy rosszul mennek a dolgai. Belefáradt az állandó eredménytelen harcba. Nem tudta, hogyan menjen tovább az életében, mert kimerültnek érezte magát. Úgy tűnt számára, hogy. . .

2011. március 26-án este fél kilenctől a lámpák, a televízió és egyéb elektromos berendezés egy órányi leoltásával tehetünk egy apró lépést bolygónk megóvása érdekében, az Earth Hour – a Föld órája mozgalom keretében.

Hamvas Béla “gondolkodó író” 1897. március 23-án született, szellemisége sokunk számára kiemelkedő jelentőséggel bír, sokak számára pedig örök talány. Elemző, méltató vagy bíráló szavak helyett én inkább idézek tőle.

A víz kincs, amit óvnunk kell. Környezettudatosságra szólít fel a Víz Világnapja – World Water Day, amit 1994 óta március 22-én ünnepelnek, és világszerte különféle rendezvényekkel igyekeznek felhívni a figyelmet az éltető víz védelmére.

A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér új termináljának SkyCourt (Égi Udvar) elnevezésű központi csarnoka nyerte el idén a rangos Tierney Clark brit-magyar építőmérnöki díjat. Az elmúlt hétvégén azok is megtekinthették, akik nem utaztak.

“Boldog névnapot, Neked csak jót kívánhatok, az ünnep így szép, ahogy ránk talált, hisz együtt éljük át. Hát boldog névnapot, ma boldog mind, aki adhatott, Ki hozzád eljött, mit is mondana, boldog névnapot!”

Te hogyan alszol? Hányszor kelsz fel éjszaka? Elegendő időt fordítasz az alvásra? Az Alvás világnapját (World Sleep day) 5 éve indították el Amerikában. Dátumát a nyári időszámítás kezdetére teszik, ami idén március 18-ra esik. Miért fontos ez? . . .

“Néha muszáj harcolni, de az esetek többségében nem. Lehet máshogy is. Énekeljünk emberi társadalmakról, szeretetről, békéről. Rémisztő hang lesz ez az olyan embereknek, akik a köztársaság harci himnuszát akarják hallani.” Gore Vidal

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc Magyarország meghatározó eseménye, a nemzeti identitás egyik alapköve. Március 15-én minden magyar megemlékezik, tiszteleg, bármely államban él is.

Dr. Ranschburg Jenő, a legismertebb, legnépszerűbb, magyar pszichológus 76 esztendős korában távozott közülünk. Különleges tekintélyét annak köszönheti, hogy mindenki másnál jobban tud(ott) egyszerre szakszerű és közérthető lenni.

Legyél aktív és vitalitással teli a Wellstar márciusi akció segítségével. Green Gold Imune Vital Szett – Green Gold Imune Speciális Vitalitás Szett. Méregtelenítés, tápanyagpótlás, sejtvédelem – hihetetlen áron! Ha nem akarsz lemaradni róla. . .

Köszönöm, hogy eszetekbe jutottam és köszönöm a sok-sok telefont, sms-t, e-mail-t, apró ajándékot, személyes köszöntőt, amit Ildikó napra kaptam Tőletek. Kiderült, hogy nálamnál sokkal jobban nyilvántartjátok a névnapokat, és most. . .

Itt van újra Zoltán napja, még ha a nőknek is ma van napja. Eszembe jutnak azok a pillanatok, melyeket különlegessé tettél. Eszembe jutnak azok a dolgok, melyeket csodálatossá varázsoltál. Eszembe jutsz és felderül a szívem.

Nem akarom elbagatellizálni azon mozgalmak fontosságát, ahol a nők emberi jogaiért küzdenek, hiszen meglehetősen sok a feladat még ez ügyben. Most mégis inkább arról szólnék, hogy mindeközben mennyire eltávolodtunk attól, amiről a nőiesség szól.

Mindenki számára ismerős dátum a Március 8, ezen a napon ugyanis sok országban a főszerep a hölgyeké, lányoké, édesanyáké és nagymamáké. A Nemzetközi Nőnap immár majd egy évszázada ösztönzi megemlékezésre a fiúkat és férfiakat.

A téli hónapok, a fény és szín nélküliség komoly hatással vannak szervezetünkre és hangulatunkra egyaránt. Szeretnél fitt és egészséges maradni télen is, amikor a legtöbben lehangoltak az időjárástól, vagy épp egy csúnya megfázással küzdenek?

Emlékezzünk vissza arra, amikor biciklizni tanultunk. Két oldalra szerelt pótkerékkel kezdtük a gyakorlást, viszonylag egyszerű is volt. Aztán később, amikor ezeket leszerelték róla a szüleink, hirtelen minden bonyolultabbá vált.
akció alga alga akció alga kapszula energia fizikai energia Genio Green Gold Imune idézet idézetek immunerősítés Imune Imune akció imune alga kapszula Imune kapszula Kineto Kineto akció könyvajánló Lunar mikroalga mikroalga akció Mint Márai Sándor méregtelenítés Müller Péter online személyi edző Osho Paulo Coelho programajánló Pur sejtvédelem Solar szellemi energia szeretet tanmese tápanyagpótlás videó Viewty Viewty Caps Viewty LC Webstar Wellstar WellStar akció zenés videó önismeret
WP Cumulus Flash tag cloud by Roy Tanck and Luke Morton requires Flash Player 9 or better.