Szenyán Ildikó

“Néha az életben a számtalan prózai döntés között – mint például, hogy mit együnk, hol aludjunk, milyen ruhát vegyünk fel – felbukkan egy igazán fontos válaszút. Ezekben a pillanatokban, amikor a jelentéktelenség köde felszáll, és…

… a sors a szabad akarat választása elé állítja az embert, csak jobbra mehetünk, vagy balra – nem ragadhatunk le középen, hogy majd elbújva kivárjuk, mi lesz. Nem lehet alkudozni a lehetőségekkel, amelyek előtt állunk. Választani kell és felvenni a kesztyűt. És közben tudni, hogy onnan már nincs visszaút.” J. R. Ward

Nagyon sokan nincsenek jó hangulatban az országunkban. Nem mondom, hogy mindenki zokog és gubbaszt a sarokban, de egyre ritkábban találkozom olyan emberrel, aki majd kicsattan az derűtől. Úgy tűnik, mintha mára túlságosan megviselte volna őket mindaz, ami kis országunkkal történik.

Persze nem szeretném a depressziót csak magyarországi tulajdonságnak kikiáltani, csupán nem tudok elmenni amellett a tény mellett, hogy számos olyan ismerősömnek, akiket egyébként alapvetően az optimizmus jellemez, mostanság kevésbé természetes a mosolya, kevésbé derűlátóak, mint ahogy azt tőlük megszokhattam.

Szerintem nem tévedek nagyot, ha kijelentem, hogy legtöbbjük legnagyobb problémája a bizonytalanság (Vajon mit hoz a jövő?). Ez persze nem nagy csoda. Ahogy egy gyereket megvisel, ha azt látja, hogy a szülei marják egymást, ugyanúgy leamortizál lassan mindenkit a tudat, hogy államunk vezetői úgy rángatják az országot, mint egy játékos kutya a lábtörlőt.

Szóval tele vagyunk bizonytalansággal, talán még soha ennyire nem vágytunk úgy a biztonságra, mint manapság. De mitől fogjuk biztonságban érezni magunkat? Természetesen attól, ha kiszámíthatónak látjuk a jövőt, tudjuk, hogy mi vár ránk ott. Ám szeretném ezzel kapcsolatban felhívni valamire a figyelmet:

A biztonság érzése jöhet kívülről, de fakadhat belülről is. Minél inkább kívülről jön, annál inkább kiszolgáltatottabbá válunk, minél inkább önmagunkból táplálkozik, annál kevésbé.

Még véletlenül sem akarnám elbagatellizálni azt a mennyiségű kiszámíthatatlanságot, amit szorgos honatyáink vérrel-verejtékkel összehoztak. Pontosan ezért hangsúlyozom az alábbi egyszerű igazságot:

Ahhoz, hogy biztonságban legyünk, elsősorban önmagunkban kell bíznunk. Nem az jelenti az igazi biztonságot, ha semmi rossz nem történik, hanem az, ha hiszünk abban, hogy történjék bármi is, meg fogjuk oldani.

Az önbizalom nem más, mint az, hogy bízom saját magamban.

Nézzük meg, mit jelent az, ha bízom valaki másban! Azt jelenti, hogy tudom: úgy lesz, ahogy mondja. Ha azt ígéri, hogy holnapra megcsinálja, akkor tudom, hogy holnapra meg fogja csinálni. Ha azt ígéri, hogy segít, akkor tudom, hogy segíteni fog.

Ugyanígy van az önbizalommal is. Amikor eldöntök valamit, kitűzök egy célt, akkor valójában magamnak mondom: ez így és így lesz. Ha “betartom az ígéretemet”, azaz kitartok a döntésem vagy a célom mellett, akkor bízni fogok saját magamban, más szóval megnő az önbizalmam.

Persze van egy különbség. A saját magunknak tett ígéreteket könnyebben áthágjuk, mint azt, amit valaki másnak fogadtunk meg. Az ember már csak ilyen, sokkal nehezebb rávenni arra is, hogy saját magán segítsen, mint arra, hogy valaki másnak nyújtson kezet.

De csak azért, mert “így szokott lenni”, nem kell, hogy így legyen! Dönthetsz úgy, akár ebben a pillanatban is, hogy “úgy lesz, ahogy mondtad”! Hogy nem fogsz sem fejet hajtani, sem térdre rogyni a nehézségek előtt! Hogy nem fogsz meghátrálni, történjék bármi is! Hogy jöhet bármekkora szélvihar, akkor is tovább mész a magad által kiválasztott úton!

Egy döntés. Meghozhatod most, ebben a pillanatban, és érezni fogod, hogyan áraszt el az erő. Vagy halogathatsz, mondván, a körülmények túl nehezek, és megfigyelheted, hogy igazad lesz.

Ha tetszett, oszd meg másokkal is!