“Végy erőt magadon, s gondold át életedet, eddigi pályafutásodat. Mit értél el azzal, hogy tanultál, több száz vastag betűs oldalt bemagoltál, s végül szüleid örömére sikeres vizsgát tettél?
Ezután elhelyezkedtél egy – akkor még – jó nevű vállalatnál, ahol felnéztek rád, mint szakszervezeti tagra, s becsülték személyedben az új brigádvezetőt.
Emlékszel még? Kb. 40 évvel ezelőtt történt, egy május elsejei felvonulás után, “Kiváló dolgozó”-i jelvényt vehettél át a magas tribünön, ahol az igazgató megveregette vállad, és mindenki előtt azt mondta: “csak így tovább” fiam!
Színes lufik szálltak a magasba, elégedett voltál, s büszke is magadra, hiszen gyermekeid is felnéztek rád!
Gondoltad, most már könnyű lesz minden, az út sima előtted, s járható is. Nincs akadálya annak, hogy teljes erővel folytasd, hiszen elismert dolgozó lettél. Holnaptól mindenki felnéz rád, s a nők is utánad fordulnak. Szép jövő vár rád – gondoltad.
Biztos voltál benne, hogy némi túlórával, egy kis többletmunkával még nagyobb ember leszel a főnök szemében. Most már joggal várhatod az újabb fizetésemelést.
Emlékszel? Kaptál is nem egyszer, de sajnos az inflációt nem tudta követni, s Te mindig ott maradtál, ahol a part szakadt.
Kezdett nem tetszeni a dolog. De Te nem csüggedtél, s nem is voltál fáradt. Remek ötleted támadt! Vállalsz egy második műszakot, s ha ügyes leszel, még a családodra is marad egy kis időd.
Dolgoztál, dolgoztál, csakhogy egy kicsit most elbíztad magad!
A főnököd észrevette, hogy egyre fáradtabb vagy, s lankadt a munkakedved is.
A kutya sem szereti, ha néha nem simogatják meg! Sebaj! Majd egy kicsit jobban belehúzol a másodállásodba!
Olyan butus voltál, hogy még az éjszakáidat is rááldoztad a munkára, s alig értél haza, máris indulhattál a céghez. A főnök előtt gyorsan elhúztál, nehogy megint azt mondja: “jó karikás a szemed, csak nem éjszakáztál?”
Nem gondoltad, hogy az otthoni munkáid így elmaradnak, s azt sem vetted észre, hogy gyermekeid már a serdülőkort is átlépték, és házasodni készülnek. Most aztán a lovak közé kellett csapnod, mert még nagyobb szükséged volt a pénzre, mint valaha.
Akkor nem gondoltad, mit művelsz magaddal, most viszont már érzed is, az ész nélküli hajtás hova vezetett. Fáj minden porcikád, a vérnyomásod is magas, a szíveddel sincs minden rendben. Alig várod a nyugdíjazást, hogy végre kipihend az Életet.
Jobb, ha most leülsz egy kicsit a tópartra, s hallgatod a csendet. Lazíts egy kicsit, vedd észre a természetet. Tépj ki egy szálat a fűcsomó közül, vedd a szádba, mint gyerekkorodban.
Tudom, most az jutott eszedbe, amikor diák voltál, s ebéd után kiültél a ház mögé könyvvel a kezedben, s elkezdted magolni a vastag betűs részeket.
Fel-felnéztél az égre, s megcsodáltad a szárnyaló madarakat. – Minden előjött igaz? -
Nézz fel most is az égre, s láthatod, a madarak most is szabadon szárnyalnak, mit sem tudva arról, mi történik idelent. S Te? Veled mi van? Mi volt? Érezted valaha, hogy szabad vagy?
Lassan a tó fölé hajolsz, ahonnan egy ősz hajú fazon néz vissza rád, s azt mondja:
“Én nem így képzeltem.”
Tudod, mit mondok? Még mindig tudsz változtatni, ha akarsz!”
Forrás: Alexander Oakwood – Bagolyvár Kiadó
Ha tetszett, oszd meg másokkal is!
Energildi: 
Kigyósi Moni: 
Kiss Mária: 
Nekem olyan szívbemarkolóan szomorú ez a történet! És tudom, hogy sok emberrel megtörténik. Örülök, hogy az én életem nem ilyen. Igaz, nem tudok ” nagy” dolgokat felmutatni, de rengeteg szép élményem, emlékem van. Élvezem a jelenem, a felnőttkorba lépő fiaimat, a kicsi pelenkást, akivel összebújva aludtunk el, és izgatottan készülök a jövőre.
Igen, tényleg szomorú.
DE: sosincs késő újrakezdeni és változtatni – a jelenen és a jövőn.
Mert a múlt – elmúlt, el kell engednünk és tovább kell lépnünk – a tanulságokat hasznosítva.
E közben pedig tudni kell örülnünk annak a sok-sok csodának, amely körbevesz minket,
de néha meg sem látjuk, vagy természetesnek vesszük, pedig nem azok.
Te látod őket!:-) Még hogy nem tudsz felmutatni nagy dolgokat?!
Ha csak kesergünk, mert csalódtunk, azzal nem lesz jobb.
Minden ember a maga életének formálója.
Néha bárhogy szeretnénk segíteni, nem tudunk.
Ha az illető nem akar segíteni önmagán, és nem hajlandó ezért lépéseket is tenni,
akkor minden igyekezet hiábavaló.
Ez is szomorú, de ez van.