Tuti túlélési tippek a sikerguru Jack Canfieldtől, aki hétköznapi emberek százezreinek változtatta már meg az életét szerte a világon, mert alapelveinek köszönhetően elérték személyes és szakmai céljaikat. Kíváncsi vagy a tippjeire?



Jack Canfield szerint, fontos, hogy legyen valaki, akivel megosztod az álmaidat.

Nézd meg a Tv2 – Szalay Ádám riportját a képre kattintva, melyet Pozsonyban vettek fel 2010.06.26-án „ A siker titka” című szeminárium után.

Jack Canfield saját maga is rendkívül sikeres vállalkozó, könyvei több mint 112 millió példányszámban keltek el, 1 milliárd dollár feletti forgalmat ért el, a The Secret című legsikeresebb személyiségfejlesztő filmek közreműködője, több mint 60 bestseller szerzője.

Az Erőleves a léleknek című könyv (melynek társszerzője volt) az elmúlt 15 év legkelendőbb könyvei közé tartozik, a könyvet 47 nyelvre fordították le. Ezzel a művével a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült a világ legtöbb dedikált példánya címén. A másik rekordot azzal érte el, hogy egyidejűleg 7 könyve szerepelt a New York Times bestseller-listáján.

Jack Canfield a Self-Esteem Seminars és a The Foundation for Self-Esteem elnöke a kaliforniai Culver Cityben. Intenzív szakmai és személyiségfejlesztő tanfolyamokat tart, melyeken eddig több mint félmillióan vettek részt az Egyesült Államokban, Kanadában, Európában, Ausztráliában és Ázsiában. Több könyvet is írt az önbecsülés fejlesztéséről, s tanácsadóként vállalatok és szakmai szervezetek százait segítette.

Pár Jack Canfield idézet:
„A hibáztatás csomót köt az energiáidra.”

„A sikeres emberek 100%-os felelősséget vállalnak az általuk gondoltakért, az általuk vizualizált képekért és a cselekedeteikért.”

“Sokan nem merjük igazán akarni, amit akarunk, mert nem tudjuk, hogyan válhatna valóra.”

“Ahhoz, hogy elérd egy célodat, először el kell hinned, hogy lehetséges. Aztán el kell hinned, hogy számodra is lehetséges, nem csak bizonyos emberek számára.”

“Csak két olyan szó létezik, amelyik elvezet téged a sikerhez. Ez a két szó az IGEN és a NEM. Igent mondani kétségtelenül megtanultál már. Kezdd el gyakorolni a NEM-et! A céljaid megvalósulása múlik rajta.”

“A sikered azon múlik, megtanulsz-e bűntudat nélkül nemet mondani. Nem marad időd a saját céljaidra, ha mindig valaki más céljaiért küzdesz. Csak akkor kapod meg, amit akarsz, ha kizárólag arra koncentrálsz, amivel megteremtheted magadnak a kívánt végeredményt.”

“Minden, amit magadnak szeretnél, arra vár csupán, hogy igényeld. Minden, amit te akarsz, ugyanúgy óhajt téged. De neked kell cselekedned, hogy azt megkaphasd.”

„Képzeld el, hogy éjszaka autózol. A kocsi reflektorai csak pár száz méterre világítanak el, mégis képes vagy Kaliforniától New Yorkig felautózni, hiszen mindig elegendő, ha csak az éppen előtted álló távot látod át. Az élet ugyanígy bontakozik ki előttünk. Ha bízunk benne, hogy a következő, és az azt követő kétszáz métert is meglátjuk, amikor eljön az ideje, az élet magától alakul. Végül pedig célhoz érünk, és biztosan megkapjuk, amit akarunk.”

Ajánlom figyelmedbe pár könyvét:

,,Csak annyit kell tenned, hogy eldöntöd, mit is akarsz valójában, hiszel benne, hogy megérdemled, és alkalmazod e könyv alapelveit – és a siker a tiéd.” A siker alapelvei megmutatja, hogyan növeljük az önbizalmunkat, miként birkózzunk meg a hétköznapok nehézségeivel, hogyan éljünk tevékeny, tartalmas életet, és valósítsuk meg minden álmunkat. A könyv nem pusztán okos tanácsok gyűjteménye, 64 időtálló alapelvet is felsorakoztat.

Amerika két kiemelkedően népszerű személyiségfejlesztője e kötetben történeteik legjavát gyűjtötték össze. Azokat, amelyek mindenütt megérintették az emberek szívét. E történetek bölcsességet sugároznak, reményt és erőt adnak, ami vezérlő fényként szolgálhat életünk sötét pillanataiban. A nagy gonddal válogatott írások csodálatos példák sokaságával szolgálnak, melyek megkönnyítik, hogy megtaláljuk a helyes irányt életünk nagy útkereszteződéseiben. A szívet melengető fabulák e kincsestárában mindenki talál magának megfelelőt, hogy egy fontos gondolatot illusztráljon, egy barátjába lelket öntsön vagy jó pedagógusként tanítványait a jó életre ösztönözze. Jack Canfield több könyvet is írt az önbecsülés fejlesztéséről, s tanácsadóként vállalatok és szakmai szervezetek százait segítette. Mark Victor Hansen motivátorként és értékesítési szakemberként ismert. Tanácsait eredményesen alkalmazhatják mindazok, akik üzletáguk élvonalába akarnak emelkedni, és három év alatt szeretnék megháromszorozni a jövedelmüket. Évente több mint 400 000 km-t utazik, hogy személyes kisugárzásával inspirálja hallgatóságát. Népszerű rádiós és televíziós személyiség.

A kirobbanó sikerű Erőleves a léleknek üzenete az olvasók millióinak adott reményt és biztatást. Jack Canfield és Mark Victor Hansen a változatlanul jó hírekre áhítozó világra gondolva látott ismét munkához, hogy újabb porció erőlevest főzzön a lélektápláló, szívmelengető, fájdalmat enyhítő, optimizmust sugárzó történetekből. Az olvasók embertársaik tapasztalatai révén megismerhetik a szeretet hatalmát, az állhatatosság erejét, a család sugárzó melegét és a képzelet pezsdítő energiáit. Varázslatosan csillogó világot pillanthatunk meg, melynek fényeinél még gazdagabban tárulnak fel előttünk saját személyiségünk értékei.

Megtanít nyertes módjára gondolkodni, mert valójában az vagy, és rávezet, hogyan hozhatod ki magadból a legtöbbet. Vedd a bátorságot, győzd le félelmeidet, fogadd el az élet kihívásait… és nyerj!

 

Ha tetszett, oszd meg másokkal is!

2 hozzászólás ehhez: “A sikerguru tanácsai”

  1. Bize Erika szerint:

    Egy életem van, s azt csak nyertesként akarom leélni.Ezt kívánom mindenkinek!!!

  2. Energildi szerint:

    Kedves Erika!
    Kívánom, hogy sikerüljön nyertesnek lenned!:-)

Mi a véleményed? Írd meg!

RSS